Louis Pasteur, (szül. 1822. dec. 27. Dole, Franciaország – megh. 1895. szept. 28. Saint-Cloud, Párizs mellett), francia vegyész és mikrobiológus, a tudomány- és technikatörténet kiemelkedô személyisége. Ô bizonyította be, hogy a mikroorganizmusok erjedést és betegségeket idézhetnek elô, ô dolgozta ki és használta elôször a veszettség, a lépfene és a baromfivész elleni védôoltást. Ô mentette meg Franciaország (és számos más ország) sör-, bor- és selyemiparát. Nevéhez fuzôdik a pasztôrözés. Sztereokémiai felfedezései is jelentôsek.

Tímárcsaládból származott. Ifjúkorában a rajzoláson kívül szinte semmi sem érdekelte, 1843-tól azonban a híres párizsi École Normale Supérieure hallgatójaként elmélyedt a természettudományos ismeretekben. 1847-ben doktorált és a következô évben már fontos felfedezéssel hívta fel magára a figyelmet: a tudományos akadémián arról számolt be, hogy bizonyos vegyületek kétféle alakban jelenhetnek meg, és a kétféle molekula egymás tükörképi párja. Pasteur a szôlô erjedésekor keletkezô borkôsav és az azonos összetételu "racémsav" krisztallográfiás vizsgálatával jutott a nevezetes következtetésre. Eilhardt Mitscherlich (1794–1863) német vegyész már korábban kimutatta, hogy a borkôsav elforgatja a síkban polarizált fényt, a "racémsav" azonban nem fejt ki ilyen hatást. Pasteur jött rá, hogy a "racémsav" sói kétféle kristályt alkotnak, amelyek egymás tükörképei (mint a jobb és a bal kesztyu). A só szétválasztása után kiderült, hogy a kétféle kristály azonos mértékben, de ellenkezô irányban forgatja el a síkban polarizált fényt (az egyik az óramutató járásával egyezô, a másik az ellenkezô irányban). A "racémsav" egyik változata megegyezett az erjedéskor keletkezô borkôsavval. Pasteur azt is kimutatta, hogy ez a sav alkalmas mikroorganizmusok táplálására, míg tükörképi párját nem építik be az élô szervezetek; így a kémiai vegyületek biológiai hatása nemcsak az összetételtôl, hanem a molekulát alkotó atomok elrendezésétôl is függ.

Még ugyanebben az évben Pasteurt kinevezték a dijoni középiskola fizikatanárává, de nem sokkal ezután felkérték, hogy a Strasbourgi Egyetemen adjon elô kémiát. Strasbourgi évei alatt megnôsült; az egyetem rektorának lányát vette el. Öt gyermekük közül csak kettô maradt életben. Pasteur 1854-ben a Lille-i Egyetem új természettudományi karának dékánja lett. Lille-ben kezdte el tanulmányozni az erjedést. Kimutatta, hogy az élesztôgomba még mesterséges környezetben is képes szabad oxigén nélkül szaporodni.

Újabb megtiszteltetés érte 1857-ben: kinevezték az École Normale Supérieure tudományos igazgatójának. További kutatásai során megállapította, hogy az erjedést parányi organizmusok okozzák, és ha a szükséges organizmusok nincsenek jelen vagy nem tudnak kellôképpen fejlôdni, az erjedés nem indul meg. Kimutatta, hogy a tej megsavanyodik az íróból vagy sörbôl származó organizmusok hatására, de ezek hiányában változatlan marad.

Pasteurt 1862-ben a tudományos akadémia tagjává választották, a következô évben pedig a képzômuvészeti fôiskolán (École des Beaux-Arts) létrehoztak számára egy új tanszéket, ahol a geológia, a fizika és a kémia képzômuvészeti alkalmazásaival foglalkozott.

Az École Normale Supérieure igazgatójaként ráháruló adminisztrációs feladatokat nagyon terhesnek tartotta, ezért 1867-ben megvált állásától. III. Napóleon császár támogatásával azonban élettani kémiai laboratóriumot rendeztek be számára ugyanitt. Pasteur felismerte, hogy a levegô meggyorsítja a tejsavas és az alkoholos erjedést; így vetôdött fel a kérdés, hogy a láthatatlan organizmusok vajon mindig jelen vannak-e a levegôben vagy esetleg spontán keletkeznek. Gondos és egyszeru kísérletekkel – többek között a levegô szurésével, a magas Alpok tiszta levegôjén folyatott vizsgálatokkal – bizonyította, hogy az élelmiszer a levegôben levô organizmusok hatására indul bomlásnak, és átalakulása (rothadása) nyomán spontán keletkeznek benne új organizmusok.

Az alapok tisztázása után Pasteur hozzálátott két fontos francia termék, az ecet és a bor vizsgálatához: "pasztôrözési" eljárása, a hô hatására lejátszódó csírátlanítás megakadályozta a termékek romlását az elôállítás, a tárolás és a szállítás során.

Kormányzati felkérésre kezdte meg a textilipart fenyegetô selyemhernyó-pusztulás tanulmányozását. Három évet töltött Dél-Franciaországban, a selyemhernyó-tenyésztés központjában. Két különbözô betegség kórokozóit is izolálta, majd módszereket dolgozott ki a fertôzés megelôzésére és kimutatására.

A sör tartósításának problémáját is megoldotta. Megállapította, hogy – az ecethez és a borhoz hasonlóan – milyen gyártási eljárás akadályozhatja meg a sör romlását. Az angol exportôrök, akiknek hajói akkoriban egész Afrikát megkerülték, ezután nyugodtan szállíthatták a sört Indiába.

Pastuer 1868-ban részlegesen megbénult. Bár kérte nyugdíjazását, folytatta kutatásait. 1873-ban az orvosi akadémia tagja lett, és a következô évtôl a francia parlament díja teremtett számára anyagi biztonságot.

Miután 1881-ben kidolgozott egy eljárást a különbözô kórokozó mikroorganizmusok fertôzôképességének csökkentésére, sikerült egy birkanyájat védôoltással megóvnia a lépfenétôl. A baromfivésszel is felvette a küzdelmet: megfigyelte, hogy azok az állatok, amelyek bizonyos betegségekbôl felépülnek, késôbb védettek az új fertôzéssel szemben. Izolálta a betegség kórokozóját, kitenyésztette egy legyengített változatát, és a kultúrával beoltotta a baromfit. Az állatok immunissá váltak. Pasteur a módszert Edward Jenner angol orvos eljárására építette, aki a tehénhimlô ellen oltotta be hasonló módon az állatokat.

Pasteurt 1882. április 27-én a Francia Akadémia (Académie Française) tagjává választották. Ekkor fogott bele leglátványosabb eredményekkel járó kutatásába, a veszettség megelôzésének vizsgálatába. A fertôzött állatok nyálából nyert védôoltással kezdett kísérletezni, és arra a következtetésre jutott, hogy a vírus az idegrendszerbe is bekerül. Kimutatta, hogy ha egy egészséges kutyát beoltanak egy veszett kutya nyúltagyának egy darabjával, az állaton megjelennek a veszettség tünetei. A fertôzött állatok szárított szöveteivel kísérletezve Pasteurnek sikerült a vírusból olyan gyengített változatot elôállítania, amelyet már felhasználhatott a védôoltásokhoz. A vírus legyengítésének eljárását késôbb emberen is kipróbálta: 1885. július 6-án megmentette egy kilencéves kisfiú, Joseph Meister életét, akit egy veszett kutya harapott meg. A kísérlet átütô sikert hozott. A veszettséggel kapcsolatos alapkutatásokra, a betegség megelôzésére és kezelésére alapított Pasteur Intézetet 1888-ban adták át Párizsban. Pasteur haláláig vezette az intézetet.

Louis Pasteur gyökeresen új tudományos módszert vezetett be a XIX. század második felében. A laboratóriumból kilépve természetes környezetében kereste meg a kórokozót, és az adott kérdésre teljes választ adott: nemcsak kimutatta a mikroorganizmust, hanem védekezési módot is kínált ellene.

Kiváló kísérletezô, remek megfigyelô volt. Hallatlan lelkesedéssel végezte kutatásait és alkalmazta eredményeit a gyógyításban, a mezôgazdaságban és az iparban. Bátran és sokszor harciasan védelmezte elképzeléseit az ellenzôkkel szemben. Elsôsorban a spontán keletkezéssel és a veszettséggel folytatott kutatásai váltottak ki éles ellenvéleményt orvosi körökben és a sajtó egy részében. Boldogan fogadta az elismerést, mert tisztában volt saját értékével és tudományos sikereivel. Bensôséges barátság alakult ki Pasteur és a híres angol sebész, Sir Joseph Lister (1827–1912) között, aki szívesen alkalmazta kiváló francia kollégája felfedezéseit.

Bibliográfia. Émile Duclaux: Pasteur: The History of a Mind (1920; új kiadás: 1973; eredeti francia kiadás: 1896) – tudományos és filozofikus munka Pasteur egyik munkatársának tollából; François Dagognet: Méthodes et doctrine dans l'oeuvre de Pasteur (1967) – fôként metodológiával foglalkozik; Élie Metchnikoff: The Founders of Modern Medicine: Pasteur, Koch, Lister (1939, új kiadás: 1971; eredeti francia kiadás: 1933) – egy jeles tudósnak, Pasteur egyik munkatársának muve; Jacques Nicolle: Louis Pasteur: A Master of Scientific Enquiry, Louis Pasteur: The Story of His Major Discoveries (mindkettô 1961) – Pasteur felfedezéseinek teljes és hiteles leírásai, Pasteur, sa vie, sa méthode, ses découvertes (1969) – Pasteur életének és munkájának ismertetése; René Vallery-Radot: M. Pasteur: Histoire d'un savant par un ignorant (1884) – Pasteur vejének és egyben titkárának könyve, The Life of Pasteur (1900; új kiadás: 1975; eredeti francia kiadás: 1899) – alapmunka Pasteur életérôl, de tudományos szempontból gyenge.

Forrás: www.sulinet.hu