Lénárd Fülöp (1862-1947)

Pozsonyban született 1862. július 7-én, gimnáziumba is oda járt. Kiváló tanárával, Klatt Virgillel később tudományos kérdésekben is együttműködött. Egyetemi tanulmányait Budapesten, Berlinben és Heidelbergben végezte. 1886-ban rövid ideig még Heidelbergben dolgozott, majd a bonni egyetem professzorának, H. Hertznek lett az asszisztense. 1893-ban Lénárd olyan katódsugárcsövet épített, amelynek vékony alumínium lemezből készített "ablaka" volt, azon a helyen, ahol a katódsugár eléri a cső falát. Az elektronok a Lénárd-ablakon kilépnek a szabadba, így tanulmányozásukhoz a korábbiaknál lényegesen tágabb lehetőség nyílt. Maga Lénárd elsősorban a katódsugarak abszorpcióját és ionizáló hatását vizsgálta, a Lénárd-féle katódsugárcső pedig a kísérletezők egyik leghasznosabb eszközévé vált. 1894-ben a breslaui, 1895-ben az aacheni, 1896-ban a heidelbergi, 1898-ban kieli és végül a 1907-ben a heidelbergi egyetem professzorává nevezték ki és folytatta kísérleteit. Az elektronok anyagon való áthaladásának magyarázatára kidolgozta az anyag dynamidaelméletét. E szerint az atom belsejének csak egy kis tartománya átjárhatatlan. Ezt a részt igen intenzív erőtérnek, dynamidának képzelte el. Az ő elmélete volt a Rutherford-féle atommodell alapja. Lénárd folytatta Hertz munkásságát a fényelektromos hatás vizsgálata terén is. A Magyar Tudományos Akadémia 1897-ben választotta levelező tagjává, ekkor még biztosan magyar állampolgár volt. 1901 és 1905 között minden évben javasolták a díjra, melyet 1905-ben ítélték oda a katódsugárzással kapcsolatos munkáiért. 1907-ben az Akadémia tiszteleti tagjává választotta. Köszönőlevelét "hazafias üdvözlettel" fejezi be, de ekkor már valószínűleg nem magyar állampolgár. 1909-ben, az egyetem Fizikai Intézetének vezetése mellett, az újonnan alapított Radiológiai Intézet igazgatását is elvállalta. Rövid ideig Eötvös Loránd tanársegédje volt, ezt követően 1931-ben nyugalomba vonult, és haláláig Németországban élt. Messelhausenben, 1947. V. 20-án halt meg. Lénárd Fülöp a századforduló és a századelő kétségkívül egyik legjelentősebb fizikusa volt.

Művei:
Über das Verhalten von Kathodenstrahlen parallel zu elektrischer Kraft (1899) [Az elektromos erővel párhuzamos katódsugarak viselkedéséről];
Über Relativitätsprinzip, Äther und Gravitation (1919) [A relativitáselvről, éterről és a gravitációról];
Über Äther und Uräther (1921) [Az éterről és a világéterről]; Grosse Naturforscher (1929) [Nagy természetkutatók];
Deutsche Physik, 1-4. (1936-1937) [Német fizika]

Forrás: A Nobel-díjasok kislexikona (Gondolat Budapest, 1985)